November 8-án ismét a Zemplénbe látogatottunk túrázóinkkal és egy igen látványos, népszerű szakasz végig járása után, egy jó időre búcsút is intünk ennek a hegységnek. A Kéktúra ösvényeit a legészakibb végponttól, Hollóházától sok-sok csodás helyet érintve, már Regécig bejártuk. Még a nyugati hegylábak közt kanyarogva várt ránk cirka 16 km, a Rákócziak egykori erősségétől, Regéc várától, Mogyoróskán és az Arka-patak romantikus szurdokvölgyén át a Zemplén őrszeméig, Boldogkőváraljáig.

Korai indulásunk nem volt túl turistacsalogató. Szemerkélős, hűvös időben szálltunk buszra, ám mire odaértünk és lekászálódtunk az aprócska Regéc főutcáján, addigra a nap is sütött és csak a hegycsúcsokat takarta egy-egy felhőpamacs. S mert a múltkor letudtuk, most pecsételéssel sem kellett bajlódnunk, rögtön neki is vágtunk a nap egyetlen, valamirevaló emelkedőjének a Regéci vár felé. 

Nem volt kemény, nem volt meredek, viszont végig kitartott, a falutól egészen a várkapuig. Itt aztán 1 óra pihenőt és várlátogatást hirdettünk. Jónéhányan a szépen felújított várfalak, tornyok és kiállítóterek között tűntek el, míg páran, akik néhány hónapja jártak itt épp, leültek az erőd panorámás (most sajnos idefent ködfüggönyös) kilátóteraszán kávézni, enni-inni, vagy odabent, a várbüfé kandallója közelébe húzódva szárítkozni, mert biz nem volt ez nagy emelkedő, de akkora lendülettel ugrottunk neki, hogy igencsak megizzadtunk bele.

Fél 12-re aztán ismét összegyűlt a csapat, s megkezdtük meredek ereszkedésünket Mogyoróska irányába. A hegytetőről lejjebb érve a táj ismét kitisztult, magunk fölött hagytuk a párát, és színes, szép kilátást nyújtó ösvényeken érkeztünk le a faluba. A kicsike település az elmúlt pár évben láthatóan épül, szépül, s még arra is gondot fordítanak, hogy ritkán járt, egyszem utcácskáját őszi dekorációkkal díszítsék. Többen meg is állapítottuk, milyen remek lenne ezen a szép, csendes helyen néhány napot eltölteni. Vagy akár többet is… 

Teljesen keresztülsétáltunk a településen és csak a túlvégen fordultunk be ismét az erdőbe, s ereszkedtünk tovább az Arka-patak medre mellé. És itt elkezdődött a patakátkelések sorozata, ugyanis a turistaút végig, hol a meder egyik, hol a másik oldalán kanyarog a szurdokban. 

Sajnos vagy szerencsére, nem volt most magas a víz szintje, így simán, mondhatni szárazon megúszuk a kihívásokat. (Legtöbben. ) A szinte érintetlen, vadregényes völgyön azonban még így sem gyors a haladás, hisz jó pár kidőlt fa és legalább annyi érdekes látnivaló is lassítja a túrázót. Délután fél négyre járt már az idő, mire a végére értünk és megláttuk Arka falu házait. 

Átsétáltunk ezen a kicsike, de ugyancsak szép zsákfalun is, és innentől már végig műúton haladt a csapat. A falu határában, a völgy kétoldalán kőből kirakott, rég használt pincék sorakoztak, majd a kiszélesedő hegyszorost hatalmas sziklafalak fogták maguk közé és mellettünk végig ott csordogált a gyengécske vízhozamú Arka. Aztán a ránk telepedő szürkület egyre kevesebbet engedett már látni a tájból, de addigra el is értük Boldogkőváralja házait, buszunk pedig ott várta a megfáradt csapatot a település főterén.

Itt értek véget zempléni kéktúrás barangolásaink, s innen már, majd, egy következő túránk alkalmával, a Hernád-völgye felé vesszük az irányt… 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen a jó kis őszi túrán is és ismét együtt koptattuk a bakancsokat!

JóKa-Túrák