December 6-án, Mikulás napján, immár 23. alkalommal vágtunk neki egy KÉKTÚRA szakasznak, veletek. S bár téli hangulattal nem ajándékozott meg most a Börzsöny (bár nagyon bíztunk benne), ellenben lett egy klassz, tavaszias, vidám túránk!

Az egész hegységben csupán egyetlen szakasz hiányzott még a KÉKBŐL, a Kóspallagtól Nagymarosig tartó rész, ami igen változatos tereppel várta a csapatot. Indulást követően azt gondolhatja a túrázó, itt már sok fáradtság nem éri, hisz a hegy lába felé tart, de azért mégis... Egy két saras erdészeti út, egy-egy izzasztó kaptató azért nem hagyta, hogy fázzunk. Persze az idő is remek volt.

A reggeli köd délelőtt feloszlott és mire Törökmezőre értünk, már a nap is hétágra sütött, dalra fakasztva a kis "nyitnikék" madárkákat. Nos, hát ennyit a téli hangulatról. Gondolom a Miku is kerekes szánnal közlekedett az idén. Itt hát tartottunk egy kis pihenőt és hát bevártuk a csapat lemaradt tagjait. Mert ugye adódott egy kis műszaki probléma, minek folytán egyes túrabakancsok már biztosan nem kerülnek az ablakba, a nagyszakállú csomagjait várva. Dehát egy jófajta szigszalag mindent is megold, így az ebéd és a törökmezői miniállatkert megkukkantása után, rendületlenül téptünk tovább Nagymaros felé.

A körtvélyesi kaptató után észak felé kinyílt a táj, és igen messzire el lehetett látni, bár némi pára azért volt a levegőben. Nem is panaszkodtunk, minek kellett felmászni. S innentől Köves-mezőig már szinten haladtunk úgy is tovább. Ott aztán utolsó szusszanás, és nekivágtunk a Julianus-kilátó felé vezető emelkedőnek. Csak ne fázzunk már, a délutáni hűvösödő időben! 

Persze, utólag ez a fáradozás is megérte, hiszen a kilátóból az egész Dunakanyar belátható (s látszott is, mázlinkra). Készültek fotók szép számmal, meggyönyörködtük a tájat, megejtettük kéktúrás bélyegzésünket és csak ez után kezdtük meg az ereszkedést Nagymarosra. Oldalazós, keskeny ösvényeken, itt-ott kidőlt fákon keltünk át, majd egyre sötétedő erdőben, mély völgybe érkezve láttuk meg az első utca fényeit. Mire a településre beértünk, a korai este is utolért minket.

Elbattyogtunk a vasútállomás peronján kihelyezett kéktúrás pecséthez, elvégeztük a papírmunkát és kicsit elcsigázottan a buszunk felé vettük az irányt. Ott aztán kihámoztuk magunkat saras menetfelszerelésünkből és elhelyezkedtünk a hazafelé útra.

Így telt idei utolsó KÉKTÚRÁNK és így búcsúztunk a Börzsöny kéktúrás ösvényeitől.

Köszönjük, hogy most is ilyen sokan velünk tartottatok ezen a kalandos, kicsit sárdagasztós, ámde vidám napon!

JóKa-Túrák