Március 14-én, szombaton, ismét úton volt a túrázós csapatunk... Hegyvidékek közé ékelődött, a Zemplént a Csereháttól elválasztó, szinte sík, mégis szép kilátásokat kínáló tájon, a Hernád-folyó völgyében vezetett túránk. Az Országos Kéktúra Boldogkőváraljától Encsig tartó szakaszát teljesítettük.

Kora délelőtt a Zemplén őrszeménél, a Boldogkői Várnál tett le buszunk, s a kéktúrás igazolópecsét begyűjtése után az első 1 óránk itt is telt, az 1200-as években épült, s azóta sok viharos évszázadot túlélt vár falai közt. Hiszen olyan ikonikus látnivalója ez az egyébként több szép várral is büszkélkedő Zemplénnek, amit nem érdemes kihagyni! Maga a várhegy is különleges hangulatú a sziklagerincen magasodó erősséggel, az innen nyíló panoráma az alattunk elterülő hatalmas barackültetvényekre és a Hernád-völgyére tovább tetézi és ráérős bámészkodásra sarkalja az ide látogatót. S mivel innentől egészen a Cserehátig valóban éppen csak hullámzik a táj, jól belátható volt az erre a napra tervezett túránk egész útvonala is. Hát alaposan kibámészkodtuk magunkat, még egy habos kávé is belefért a vár teraszán, s csak utána vágtunk neki az előttünk álló etapnak.

Kezdetben aszfalton, gyümölcsösök között ereszkedtünk a falu irányába, majd azt elhagyva kevés emelkedő után kereszteztük a Szerencs felől Hidasnémeti felé tartó vasútvonalat. Közben (a műutas séta is tartogathat izgalmakat) az útmenti száraz fűből a szomszédos gyümölcsösbe terjedő tűzhöz riasztottunk tűzoltókat. Pedig még hol van a nyári hőség és szárazság? Mi lesz akkor, ha már most? S mégis hányan nem értik a kocsiból felelőtlenül kihajított csikk veszélyét? S hányan mentek el most is érdektelenül a lángra kapott gazos mellett? Pedig csak egy telefon és a lánglovagok még időben tudtak érkezni.

Mi pedig begyűjthettük következő igazolópecsétünket a szebb napokat is megélt vasútállomás épületénél, s kis pihenő után nekivágtunk az Alsócéce felé vezető nyílegyenes földútnak, a szántások között. Sűrűn hálálkodtunk, hogy nem egy jó kiadós eső után kell erre bandukolnunk, mert az bizony combos edzés lett volna ilyen terepen. No de így simán vettük a km-eket és hamarosan már a következő település öreg kis templomában gyönyörködtünk és megejthettük a következő bélyegzést is a falu szélén. Innen aztán ismét földút, a Hernáddal párhuzamosan, egészen Gibártig, ahol a folyó egy magaspart alatt éri el a pici falut.

A part tetején tartottuk ebédszünetünket, az éppen alattunk lévő Gibárti Vízerőmű látványával. Kár, hogy látogatását csak hétköznap engedélyezik. Még a nagy létszámú csoportnak sem nyitottak ki hétvégén, pedig de jó lett volna bekukkantani a 125 éves, és ma is töretlenül működő műemlék erőműbe. Így hát a pihenő után átsétáltunk a falun, s át a Hernád vasból épült hídján is, a folyó felett. Aztán a túlparton bélyegeztünk, a nagy bánatunkra zárva lévő kocsmahivatal teraszán. Pedig ennek is nyitva kellett volna lennie a kiírás szerint, s mi már messziről látva a táblákat, rá is készültünk a hirdetett fagyira, kávéra, sörre... ki mire vágyott a még szokatlan, pirító napsütésben. Sajnos mindez elmaradt, így hát tovább indultunk a túra utolsó km-einek, Encs irányába.

Megkopott kerékpárúton (de legalább nem a forgalmas műúton) gyalogoltunk végig a városig, s aztán már hosszan, járdán, a központban lévő vasútállomás épületéig. Ott már szokatlan marketingstratégiát alkalmazva messziről levadászták a közeledő csapatot. Az állomás melletti sörözőben idejét töltő helyi erő, kipécézve a nagyobb létszámú embercsoportot, úgy gondolta besegít az egyébként valószínűleg csak döcögő üzletbe, és az ajtóba kiállva kiabálta, hogy akciós kávé van a "hivatalban". Egyedi volt módszere, az tuti. Nos mindettől függetlenül is betért volna a kitikkadt csapat nagy része, de ő ezt nem sejthette. Itt végre teljesültek egyébként apró kívánságaink: mosdó, kávé, üdítő, sör...Aztán az nap utolsó bélyegzése az állomás melletti pecsételőponton, és már ülhettünk is fel az ott várakozó buszunkra.

Könnyed túránknak hamar a végére értünk, mert erre felé sajnos hiába kíváncsi a turista, nem igazán jut be az őt érdeklő, a térségnek pedig turisztikai bevételt hozható helyszínekre. Ám ezek a szakaszok is a Kéktúrához tartoznak, csakúgy, mint a kevésbé szeretett aszfaltos részek vagy a gyönyörű ligetes erdők. Tájat s várat láttunk szépet, és végül is így, kora délutánra is sikerült eltikkadnunk. Ugyan most nem a távtól, inkább a hirtelen és szokatlan tavaszi melegtől, napsütéstől. 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Kéktúra sorozatunkat áprilisban, a Kemenesháton kanyargó, 3 napos kiruccanáson folytatjuk.....

JóKa-Túrák