Kalandtúrák a Biharban
A hosszú hétvégék tálcán kínált szabadidők, a legjobb alkalmak egy kis "megszökésre" a monoton hétköznapokból. Ilyenkor kicsit lazulhatunk, vagy éppen hogy felpezsdíthetjük a szürke napjainkat. Pláne, ha kicsit még kalandosabbra is sikerül. Olyanra, mint nekünk a pünkösdi hosszúhétvégén tartott 3 napos bihari kalandozásaink, a JóKa-Túrák csapatával….
Péntek kora hajnalban, még éjsötétben vágtunk neki hosszú utunknak az Erdélyi-szigethegység felé, hogy már legalább a késő délelőtt ott találhasson minket. Jókora autóforgalom hömpölygött kifelé, vélhetően legtöbbjüket a csíksomlyói búcsú vonzotta. Minket most "csak" a bihari karsztvidék, a Pádis varázslatos platója és titokzatos látnivalói hoztak lázba. A dömping ellenére még a határátkelés is zökkenőmentes és gyors volt, és az éppen a havasi legelőkre terelt juhnyájakat is ügyesen kerülgettük. Így 11 órakor már a fennsík, turisták által igen kedvelt és kempingezők tömegei által látogatott hatalmas legelőjének, a Glavoj-rétnek az ösvényeit tapostuk.
Első napra nem terveztünk hosszú túrát. Tudtuk, ezt a napot nem a mennyiség, a minőség jellemzi majd. Rövidke túránk ugyan is, a túraleírások szerint "igényes, odafigyelést kívánó" útvonalon halad majd a vidék, sőt, az egész Kárpátok egyik legnagyobb látványosságához, a Csodavárhoz. No persze vár nincs itt. Vannak viszont több száz méteres sziklafalak által körbezárt katlanok, melyeket bizony a szirtek tetején körbejártunk, megcsodáltunk, s végül a megdöbbentő mélységtől sem riadva, ezekbe le is ereszkedtünk.
Valódi ősvadon ez itt. Még így, az ember egyre gyakoribb jelenléte mellett is. Lépten nyomon tudomásunkra hozza a táj, itt ő az úr, ez nem a mi placcunk, itt ő diktál. Görgetegköves lejtők, ahol minden lépésnél észnél kell lenni, rettentő mélységek egy óvatlan lépéssel az ösvények mellett, sziklák közt napozó keresztes viperák… De mindezt végig fejben tartva, akkora élménnyel ajándékozza meg a látogatót, amit aztán sose felejt majd az ember. A sziklafalakon nyújtózó fenyvesek, a katlanok mélyén tátongó gigászi barlangszádák, lent, a sötét mélységükben dübörgő föld alatti folyók, máshol se látott virágok, irdatlan méretek, hihetetlen zöld mohás kőfalak, s még bizony hó, jég, így május végén is a barlangok hűvösében. Csodából csodába estünk minden kanyar után.
Sejtettük mi, hogy nem is kell ide hosszú túra. A látvány mindenhol feltartóztat. Így aztán javában délutánra járt az idő, mikor ismét autóinkba ültünk és visszaereszkedtünk a fennsík peremén elnyúló hosszú Boga-völgybe. Az ugyancsak felkapott völgy bejáratánál állt ugyan is szálláshelyünk, a Boga Gyöngye Panzió. Nem fényűző, nem wellness, de a fáradt utazónak első osztályú, az étel is elfogadható, s innen könnyen megközelíthetők a környék turistaútjai.
Elpakoltunk hát szobáinkba, s mivel még volt némi idő vacsoráig, tettünk egy rövidke sétát az üdülőtelepen, mert hát ezt sem szabad kihagyni! A völgytalpon átfolyó Boga-patakot felfelé követve, utunkat pihenőházak kísérik jó ideig, majd a házak elmaradnak s marad a hamisítatlan bihari táj. Sziklák, vízesések, barlangok, források sora, alig pár km-en. Vacsora előtt a legjobb kikapcsolódás. Utána is! Vagy csak üldögél az ember a szállás teraszán, a gyönyörű panorámát élvezve, a nap fáradalmait pihenve….
Bihari kalandozásaink másnapján már korán reggelihez ült a csapat, hogy mielőbb indulni tudjunk vissza, az üdezöld karsztplató tetejére. Vissza a Pádis, turistáktól hemzsegő rétjére, a Glavojra, ahonnan ismét útra kelhettünk egy hosszabb, egész naposra tervezett és jókora szintemelkedést is tartogató túrára. Ám a "séta" nem csak kihívást, hanem sok-sok csuda dolgot is tartogatott, így tudtuk, nem lesz haladós ismét.
És igen, alig pár km-t gyalogoltunk, mikor elértük a Galbina-szirt döbbenetesen jó panorámát kínáló szikláit. Talpunk előtt hevert az egész Bihar. És lent, mélyen alattunk, az egyik aznapi úticélunk, a Flóra-rét is jól kivehető volt. Szelfik, csúcsfotók, csoportkép, tájkép, minden sorra került, mielőtt tovább álltunk innen és tengernyi medvehagyma közt kanyarogva, néhány km-el odébb ismét egy újabb meghökkentő jelenségre tátottuk a szánkat.
Az ösvényünk mellett hirtelen felbukkanó Porcika-zsomboly, 54 m mély, 35 m átmérőjű gigantikus ürege fölött állva akaratlanul is tartottuk tőle a tisztes távolságot. Aljában hideg, masszív jégtömb, tetején burjánzó növényzet. Fantasztikus látvány! Hát itt pihenőt kellett tartani. Jól is esett a tízórai.
Aztán fárasztó ereszkedés és izzasztó kaptató után következett a Galbina kitörés fölé magasodó sziklákra. A mélyből már hallatszott a patak robajló csobogása. Hát a medvehagymás hegyoldalban lecsorogtunk a Galbina kitöréshez, ahol a barlangokban kanyargó föld alatti folyó egy bámulatos vízeséssorozatban tör a felszínre. S innen jónéhányan a Galbina szurdokában folytatták kalandos átkelésüket, míg egy kisebb csapattal ezt, a nehéznek ítélt részt kihagyva, egy könnyebb erdei ösvényen sétáltunk el a Flóra réten lévő forrásig, ott bevárva a szurdoktúrás társaságot. Míg ők láncos, sziklás, fémtálcás részeken, barlangokon, patakmederben küzdötték át magukat, addig a Flóra-réten pihenővel, egy kis lábáztatással a patakban és eszegetéssel telt az idő.
Aztán erőinket újra egyesítve nekiveselkedtünk a Galbina völgyéből felfelé tartó hosszú, fárasztó emelkedőnek, vissza a Glavoj-rét felé. Monoton mászásunk azért többször megszakítottuk egy-egy gyönyörű panoráma kedvéért, s persze a pár méter kitérővel elérhető Eszkimó-jégbarlangot is útba ejtettük.
A tervezetthez képest kicsit csúszva érkeztünk vissza a kocsikhoz, ezért vacsoránkat is cirka egy órával később ejtettük meg a szálláson. A nap megpróbáltatásait mindenki, még legkisebb túrázónk, Kristóf is sikeresen állta. Le a kalappal előtte! És még volt, aki mindig bírta! Örökmozgó hegyizergénk, Balázs, vacsora után még levezetésnek megmászta a Boga-völgy ikonikus "indiánfej" szikláját, a Bulz-sziklát! A csapat többi részének, a helyi kürtőskalácsárus portékájának kóstolgatása, - a szállás teraszán - is elegendő élmény volt már nap végére.
Kalandtúráink harmadik napján, reggeli után, már összepakolva köszöntünk el szállásunkról, és még egy rövidke, de annál látványosabb túra erejéig ismét a Pádis-fennsík felé vettük az irányt. Autóinkat a Pádis-réten legelésző birkanyájak mellett hagytuk, mi magunk pedig a mezőt szegélyező fenyvesek felé indultunk. Utunk sziklakibúvásos, gyönyörű részen vezetett, majd egy szűk ösvénynél a sűrűbe fordulva, rövidke emelkedő után megláttuk a Pádis-barlang rejtőzködő szádáját is. Néhányan le is ereszkedtek a görgetegköves, kissé nedves-csúszós lejtőn a bejárathoz, s még onnan is kicsit tovább. Míg az első nagy terem viszonylag könnyen bejárható volt. Aztán a járat beszűkül, innen már a barlangászoké a terep.
A felszínre visszamászva még jó ideig a fenyvesfoltokkal tarkított mezőn sétáltunk, élvezve a remek körpanorámát a tájra, a zöld temérdek árnyalatát, a tökéletes túraidőt. A hegytetők fölött a szél látványos gomolyagokat hurcolt, melyet először porfelhőnek gondoltunk, utóbb kiderült, a fenyvesek sárga virágporát kavargatta a levegőben. A hegyoldal felé fordulva egy jókora birkanyáj útját is kereszteztük. Jámbor jószágok, mit se foglalkoztak velünk. A pásztor medveméretű terelőkutyáitól már koránt sem voltunk ilyen nyugodtak, de persze azon kívül, hogy végig szemmel tartották a csapatot, valószínűleg felmérték, nem mi vagyunk az ellenség és nyugodtan elsétáltak mellettünk. Mi pedig az egyre meredekebb Boga-kő csúcsa felé tartva tovább kapaszkodtunk.
Lábainkban az előző napok fáradtságával érkeztünk meg a szirtre. A meredeken leszakadó hegyoldalról káprázatos látvány tárult elénk. A sziklaperem mögött állva előttünk terült el a Boga-völgye, az egész katlan. Kissé tovább sétálva a gerincen, hamarosan újabb kilátóhelyet értünk, s innen már a hatalmas Horgas-havas gyephavasi gerince is tökéletesen látszott. Néhányan le is telepedtünk pihenőt tartani, míg a csapat bevállalós tagjai a kitett sziklaszirt mellett ereszkedő ösvényen elindultak lefelé, az alattunk lévő sziklafal odalában megbújó Boga-csűr barlanghoz. Bár nem kicsi, a hatalmas sziklafalon távolról alig látszik a 2,5 m magas, 8 m széles barlangszáj. Belépve méretes termek és érdekes cseppkőképződmények várták a túrázókat.
A csapatot összevárva, együtt indultunk lefelé a szirtről egy esős időben biztosan vízmosásos, szűk úton, majd a rétre kiérve jutottunk vissza a kocsikhoz. S mert jól álltunk idővel, neki is heveredtünk egy rögtönzött piknik erejéig. Cirka egy órás lazulás után szedelőzködtünk össze és köszöntünk el a Pádis varázslatos vidékétől.
A kanyargós szerpentinen visszaautókáztunk a Boga-völgyébe és a Köves-Köröst kísérve értük el a sík vidéket. Jópár km-en, elég nagy forgalomban (a pünkösd hétfő itt már munkanap) haladtunk Mézged felé. Egészen pontosan a Mézgedi Czárán-cseppkőbarlang felé, bihari kalandozásaink utolsó állomására. A turisták számára kiépített, vezetővel látogatható, óriási méretű barlangban magyar kísérőnk kalauzolt végig. A Czárán Gyula magyar geológus által felfedezett és feltárt járatok, és a csarnokok különleges akusztikájában a túratársak által előadott énekprodukció, meghökkentő élménnyel zárták szigethegységi utazásunkat.
A parkolóban, már javában a délutánba nyúlva, gyors búcsúzkodás után indultunk el haza. Hiszen előttünk volt még a sokszáz km, ami megállapítottuk, túl nagy távolság ettől a gyönyörű tájtól. Mert ide? Már másnap visszajöttünk volna!
Köszönjük, hogy velünk töltöttétek ezt a kalandos, pünkösdi hosszú hétvégét!