Téli túra a Nagy-Fátra gerincén
Szombaton a Felvidék legvadregényesebb hegyeinek a gerincét koptattuk. Magashegyi kalandok, igazi téli táj, havas hegyoldalak, hatalmas fenyvesek és csodás panorámák reményében vágtunk neki utunknak.
Nos, a természet kiszámíthatatlan. Ilyen magasságokban, a Kárpátok bércein meg már főleg. Nem mindig kegyes, nem mindig azt nyújtja, amit várunk. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy amit ad, az nem lesz ajándék és varázslatos, hogy nem lesz különleges. Így tett meg most Alsó-Revúcáról induló csapatunk egy igazán egyedi hangulatú túrát.
A mély völgyben elterülő falucskából, az egykori sípálya mentén, a csúcs felé igyekvő túrázóink még szép kilátással, sűrűn tekintgettek vissza a házak felé és a mögöttük magasodó szemközti gerincre. Aztán hipp-hopp megérkeztek a felhők, és makacsul rátelepedtek a hegyekre. Eltakarva mindent, mi pár tíz méternél messzebb volt. Na sebaj, legalább nem látjuk milyen messze még a teteje, - mondogattuk, - titkon azért bizakodva, hátha kinyílik még a táj. Nem nyílt.
De a hosszú, fárasztó emelkedő csak elfogyott egyszer, felértünk az első nyeregbe, s éles bal kanyarral, kicsit visszafordulva a gerincútról, tettünk egy kis kitérőt az első csúcshoz. A Končitá tetején ott állt a hatalmas kereszt és aljában a padocska, ha valaki épp ülve élvezné a kilátást. Ami most nem volt. A Kárpátok színpadának fehér függönye leeresztve maradt. Csúcsfotók azért készültek persze, s a teljesítés dicsősége így is megvolt. Legalább lesz miért visszajönni....
A gerincútra visszatérve innentől már a nagy kaptatók elmaradtak, csak kíméletesen hullámzott az ösvény, ahogy sorban teljesítettük a Nagy-Fátra csúcsait. Bár távolra nem láttunk, de a közeli táj ködbe burkolózó, sejtelmes hangulata különleges élmény volt! A Kis-Zvolent már csodálatos fenyvesben értük el. Festményre illően sorakoztak egymás után a hóval rakott ágú tűlevelűek. Minden lépés után más kompozíciót mutatva nekünk, még szebbet, mint az előző, és minden lépés egy újabb fotót kívánt.
Túránk legmagasabb pontján, a Zvolen 1402 m magas, kopasz csúcsán aztán már nem fogadott más, csak a jégbe fagyott útjelző oszlop, s körben a vakító fehérség. Meresztgetni is kellett kissé a kukkert, hogy merre folytatódik ösvényünk, melyen innentől már végig csak ereszkedtünk, Donovaly irányába. Pár száz méter után ismét fenyők közé érkeztünk, amik hatalmas őrszemként vigyázták a tájat. Majd a meredek lejtőn lejjebb, megjelentek a vegyes erdők is. A köd itt is kitartott, messzire nem láttunk, de már hallatszódtak Donovaly zajai. Síelőktől, turistáktól lett egyre hangosabb a Nagy-Fátra csendje.
Végül alkonyatban érkeztünk meg az üdülőközpont első utcáira, mire pedig besétáltunk, már a karácsonyi díszkivilágítás fényei is felkapcsoltak. A központi parkoló még nyüzsgött az emberektől, más is hosszúra szabta a napot. Még javában öltözködtek, pakolászták sí-és túrafelszereléseiket, ahogyan mi is az értünk érkező buszunkra. Aztán elvackoltunk a kellemes melegben és elindultunk estébe nyúló, hazafelé tartó utunkra.
Gratulálunk a túrát teljesítő csapatnak! Bár a megtett táv egy átlagos edzettségű természetjárónak már-már vicces, és az útvonal is remekül járható volt a hétvégén, ám a terep magashegyi volta, és a téli körülmények miatt ez egy igen szép teljesítmény volt akkor is!
Bár a hegyek és az utak gyakran tartogatnak kihívásokat, tudjátok:
"A világból annyi a miénk, amennyit meglátunk belöle."
JóKa-Túrák